Irk Réka

Irk Réka

Alapító, webfejlesztő és -dizájner. Szervezi az Érdi Jazz Fesztivált, a Törökbálinti Jazz Klubot. Reméli, hogy hasznos tud lenni a Harmónia Jazzműhely számára az aktív internetes, marketinges tudásával. A közeljövő nagy terve, hogy a Nemzetközi Jazznapra Magyarország is be tudjon csatlakozni folyamatos tudósításokkal, élő közvetítésekkel. Áprilisban Retkes Attilával, a Gramofon vezetőjével közösen elindította a magyarjazz.hu oldalt, ahol a jazz minden ágával szeretnének foglalkozni, beszámolókat, ajánlókat írni, ami nem blogként, hanem jazzről szóló hírportálként működik.

Április 29-én jazzversenyt rendeztek az V. kerületi Szabolcsi Bence Zeneiskolában.

Barabás Lőrinc művész családba született, de ő nem a képzőművészetet, hanem a zeneművészetet választotta és ebben tud kiteljesedni, kreativitását szerencsére ebben a művészeti ágban éli meg. A trombitás-zeneszerző fiatal kora ellenére jól ismert alakja a magyar jazz világának, de sűrűn megfordul európai és amerikai jazz klubokban is.

Pleszkán Frigyes, a nyolc éve elhunyt zongorista őstehetség emlékére hirdet versenyt a Magyar Jazz Szövetség, Monor Város Önkormányzata és a Monori Vigadó Nonprofit Kft.

A Harmónia Műhely Alapítvány célul tűzte ki magának, hogy fiatal tehetségeket is bemutasson a Budapest Jazz Clubbal közösen rendezett koncerteken. Negyedévente van lehetőségük általában a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói közül egy-két zenekarnak bemutatkoznia a közönségnek. Ez a lehetőség igen jelentős, mivel általában telt ház fogadja a fellépőket.

A Csillagvizsgálóban mindig egy fiatal tehetségnek adunk bemutatkozási lehetőséget.
 Sebestyén Patrikot februárban választották Az év fiatal jazz-zenészének, mégpedig a közönségszavazatok alapján. A versenyen már kitűnt azzal a fiatal trombitás, hogy talán ő működött legjobban együtt a zenekarral, sőt Elek Istvánnal külön duót is játszottak.

Áprilisban jelent meg Rafael Mário második lemeze, amit Rafael néven jegyez, és a címe „Black Butterfly”. A lemez bemutatóját az Opus Jazz Clubban tartotta. Az új lemez eltérő hangzású, mint a fiatal zongorista két éve megjelent első lemeze, a „My Hope”, de mindkettőt a Hunnia Records adta ki.  Az új lemez jóval modernebb, fúziós, az elektronikának nagy szerepet adó, énekesnővel és DJ-vel kiegészült zene. A lemezbemutatón a színpadi arculatra is - amennyire a hely engedte - odafigyeltek. A lemezborító piros színe megjelent több helyen is. Márioval egy rövid interjút is készítettem.

Aretha Franklin performs Leon Russell's "A Song For You" with Brian Blade, Herbie Hancock and Christian McBride

Kurt Elling (vocals), and Dianne Reeves (vocals) perform the jazz standard "Too Close for Comfort" as part of the International Jazz Day 2018