fbpx
Sinkovics Ferenc

Sinkovics Ferenc

Hatvanhárom éves vagyok, újságíróként dolgozom. Elég korán találkoztam a jazzel, lehettem úgy 12-14 éves. Igaz, csak pár évvel később mélyült el a kapcsolatunk, és a műfaj életem tengelyébe került. És ott van, azóta is, legalábbis a napi zenehallgatás, és a szükségszerű tájékozódás formájában. A koncertek látogatásából már valahogy kiöregedtem. Olyan sok helyen amúgy sem jártam, a varsói Jazz Jamboree jelentette ebben a tekintetben a legnagyobb kalandjaimat. Nem vagyok szakíró, de igyekszem foglalkozni a műfajjal a munkámban is. Minden érdekel, ám az átlagnál jobban figyelek a kelet-európai jazzre. Főként a lengyelre. Egyszer talán lesz alkalmam leírni ennek a történetét.

Erős lemez a Butcher Brown nevű formáció nyolcadik CD-je, a #KingButch. Olyan, mintha az amerikai együttes zenei evolúciójának kivirágzását jelentené ez az album.

Már ez a lemezcím is milyen fájdalmasan szép! Elveszett hajók. Hol vannak? Elnyelték őket a hullámok? Vagy kóborolnak magányosan az óceánok vizein? Hogy aztán egy ponton, a mértani egyenes mentén lassan, méltóságteljesen kivitorlázzanak a világűrbe…

Tiszta, karakteres, erős hang, ha nem is a legerősebb. És tiszta és erős tud maradni a felső regiszterekben is. Sértődés ne essék, de korunk számos slágerénekese már kiabálna ezzel a hanggal, hogy minél inkább kihasználhassa a benne rejlő dinamikai lehetőségeket. Hajdu Klára altja viszont végig mértéktartó, és elegánsan visszafogott kvartettjének friss CD-jén, a Journey-n. Persze, megtévesztő lehet ez a „visszafogott” jelző. Nem a skandináv jazz egyik fővonalának jellemzően szelíd csendessége ez, a zongorista Cseke Gábor, a bőgős Soós Márton és a dobos Richter Ambrus játéka annál sokkal színesebb és temperamentumosabb. Inkább a nagyon jól eltalált arányokról lehetne itt beszélni.

A New Bone nevű lengyel kvintett 1996-ban alakult, méghozzá olyan fiatal zenészekből, akiket épp akkoriban ismert meg a szélesebb értelemben vett jazz közönség, ilyen-olyan díjaik, fesztivál győzelmeik okán. Egy kis bensőséges családi történet is bújik ebben a sztoriban. A New Bone vezetője ugyanis a trombitás Tomasz Kudyk. Édesapja, Jan Kudyk, ugyancsak trombitán játszott, és a Jazz Band Ball Orchestra nevű híres, nemzetközileg is elismert tradicionális krakkói formáció atyamestere volt.

Egy igencsak hosszú évtized telt el úgy, hogy a lengyel jazzben alig-alig játszott szerepet a gitár, mint hangszer. Sok oka lehet annak, hogy ez így történt, de tény, hogy az 1960-as években – és joggal mondhatjuk, hogy ez a korszak volt a lengyel jazz evolúciójának legfontosabb korszaka – a zongoristák és a fúvósok vitték a prímet.

A lengyel jazzélet kétségtelen erőssége a kísérletező kedv. Mindig így volt ez a hatvanas évektől kezdve, vagyis akkortól, amikor a lengyel jazz igyekezett eltávolodni az amerikai fősodortól. Eltávolodni, de nem szakítani azzal, ám kialakítani azt a nyelvezetet, gondolkodásmódot és zenei logikát, amelynek egyik főbb jellemzője például a lengyel népzenei elemek használata. De fontosak lettek a klasszikus zenei hagyományok és a kortárs zenei hatások is. Kis túlzással azt lehet mondani, hogy Lengyelországban nem számít komoly jazz-zongoristának az, akinek nincsenek Chopin feldolgozásai, nincs Chopin lemeze.

2. oldal / 2