Hálás és optimista levél Hancocktól

2020. december 29.

Az UNESCO jószolgálati nagykövete, Herbie Hancock december 23-án levélben köszönte meg a jazznap.hu, vagyis a Nemzetközi Jazznap ingyenes belépést kínáló magyarországi eseményei szervezőinek és közreműködőinek a munkáját.

 

                A levél címzettje Zipernovszky Kornél, aki egyebek között lapunk munkatársa is, de ugyanolyan mértékben szól Pallai Péternek, az ingyenes koncertek másik kezdeményezőjének, valamint minden szervezőnek, házigazdának, közreműködőnek, muzsikusnak és újságírónak, egyszóval mindenkinek, aki az idei, a járvány miatt elhalasztott, majd redukált program megvalósításában részt vett. A (levél címzésében szintén szereplő) Müpa ugyan éppen idén nem tudott saját programokkal előrukkolni ebben a műfajt népszerűsítő akcióban, de a magyarországi kezdetek óta, hét éve minden alkalommal mini-fesztivált állított színpadra ebből az alkalomból április 30-án. A Müpa ingyenes internetes kínálatában persze ugyanannyi jazz szerepel, mint rendes műsorrendjében. Az idei virtuális pót-jazznapi koncerteket a BJC, az Opus Jazzclub, az iF Café, a Fonó, a Jedermann és a határon túli, somorjai Mozi Klub hozta létre és tette közzé az interneten, ezek jelenleg is megnézhetők


                Hancock levele az idei erőfeszítések méltatása után, hiszen az élet minden területén érezhető volt a járvány romboló hatása, rátér arra, hogy üdvözli és támogatja a magyarországi jazznapi akció jövő évi terveit és eseményeit. Azok ismételten szerepelni fognak az International Jazz Day központi listáján és a honlapján, bár persze a biztatás mellett az UNESCO-nagykövet továbbra is óvatosságra és a pillanatnyi és helybeli járványügyi helyzet messzemenő figyelembe vételére int. Egy szempontból biztosan különleges lesz a jövő évi esemény, mert Hancockék kezdeményezése már eléri a tizedik évi jubileumát. Bár biztosat még nem tudnak a központi jubileumi rendezvényekről, bíznak benne, hogy a műfaj keretei között létrejött barátság és elhatározottság emlékezetessé fogja tenni az évforduló jazznapi eseményeit.