Élő – Live – Streaming // 2. hét

2020. november 24.

Ismét bezárt minden jazz klub a kiadott kormányrendelet szerint, a koronavírus visszaszorítása érdekében. Így este 8 órától karanténban van az ország újra. Minden héten közöljük a héten várható online jazz koncerteket.

Tavasszal is lehetőséget adtunk azoknak a jazz-zenészeknek, akik élőben szerettek volna bejelentkezni, és nagyobb közönség részére játszani, mint az ismerősi, rajongói körük, így támogatva őket ebben az elhatározásukban: küldjenek linket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre. Most ismét itt a lehetőség arra, hogy a https://magyarjazz.hu/elo-live oldalon megjelenhessenek.
Egyelőre úgy tűnik, csak a Budapest Jazz Club készült fel az újbóli lezárásra,  ám az ő technikai felszereltségük képileg és hangilag is a legprofibbak között van, a jazz klubok között pedig egyedülálló.
Az ő programjukat tudjuk folyamatosan közölni, de amint lesznek más helyszínek is, azoknak is teret engedünk.

Koronavírus miatti korlátozások második hete:

November 24. Egri János Jr. Trió  ***  20 óra
November 25. Gyárfás István Trio ***  20 óra
November 26. A Váci Pikéthy Konzi Jazz Tanszakának évi I. bemutató koncertje ***  16 óra
November 26. Pocsai Kriszta Quartet ***  20 óra
November 27. Harmónia Jazzműhely: Zana Zoltán Quartet ***  17 óra
November 28. Borbély Műhely feat. Juhász Gábor ***  20 óra
November 29. Djabe  ***  18 óra

 

 

 Koronavírus miatti korlátozások első hete:

További koncertek: https://hu-hu.facebook.com/BudapestJazzClub/

November 13. Karosi Júlia Quartet  ***  17 óra
November 14: Studio11 Evening ***  17 óra
November 17. Halper László - Jimi Hendrix születésnapi emlékest ***  20 óra
november 18. Kalmár Zoltán Quartet   ***   20 óra
november 19. Kati Bár feat. Urbán Orsi   ***   20 óra
November 20. Harmónia Jazzműhely online koncert #2: Kanizsa Gina & Lamm Dávid Duo feat. Szczuka Panna ***  17 óra
November 21. Szőke Nikoletta Quartet ***  20 óra
November 22. Budapest Jazz Orchestra ***  20 óra  // ELMARAD

 

Hallgassák, és ha facebookon nézik, kedveljék a koncerteket, írjanak a zenészeknek, hogy érezzék, szükség van rájuk, a zenéjükre.

 

„Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.”
Kodály Zoltán

 

Fotó:  Irk Réka