Szabados Györgyöt méltatja a Jazz Podium

2020. június 03.

Ritkán fordul elő, hogy magyar jazzmuzsikusról elemző tanulmány jelenjen meg külföldi lapokban. A tekintélyes német Jazz Podium összevont május-júniusi száma a kivételek közé tartozik: kiemelt helyen közli Bert Noglik kritikus Szabados György művészetét taglaló esszéjét.

Az 1952-ben Stuttgartban alapított lap sem tartalmában, sem külalakjában, sem a hirdetések mennyiségében nem követi a népszerű amerikai jazzmagazinok színes, látványos megjelenését. Az A4-es formátum visszafogott tipográfiája az írások tartalmát hivatott kiemelni. A Jazz Podium szellemisége arról a komoly hozzáállásról tanúskodik, amely a német kulturális életben a jazz iránt (is) megnyilvánul.

 

A lapnak, hasonlóan a többiekhez, vannak állandó rovatai, és vannak kiemelt témái. Utóbbiakat a címlapfotón szereplő Luise Volkmann altszaxofonossal, zeneszerzővel készült interjú vezeti; a címlapon is jelzett Szabados-esszé, a Kuba jazzéletét bemutató cikk és a Lisa Bassange zongoristát faggató interjú után következik. Ebben a sorban olvasható portré Samuel Rohrer svájci dobosról, Tam Villiers és Ralf Siedhoff gitárosokról, a Westdeutsche Rudfunk rádió és a jazz kapcsolatáról, továbbá interjúk a fiatal Jakob Manz altszaxofonossal, a 84 éves Klaus Doldinger szaxofonossal, az ECM kiadó fennállásának 50. évfordulója alkalmából pedig Arild Andersen norvég bőgőssel.

A lap vendégszerzőként Karl Berger vibrafonos és az amerikai Joe Morris gitáros írását közli (utóbbit angol nyelven). Érdekes történeti visszatekintésként Siegfried Schmidt-Joos fűz megjegyzéseket Joachim-Ernst Berendt (1922-2000) neves jazztörténész Billie Holiday halála alkalmából írt méltatásához, amelyet a lap újra közöl. A nekrológ rovatban többek között az amerikai Lee Konitz-tól és Ellis Marsalistól, Simeon Shterev bolgár fuvolistától és Krzysztof Penderecki lengyel zeneszerzőtől vesznek búcsút a szerkesztők.

A több tucat CD-t értékelő hanglemezkritikai rovatban a hónap kiemelt kiadványaként Rashied Ali/Frank Lowe: Duo Exchange. Complete Sessions című CD-jét elemzi Adam Olschewski főszerkesztő. Ebben is érvényesül a lap irányvonala: néhány közismert, népszerű jazzmuzsikus újdonságain kívül elsősorban az új jelenségekre és a fiatal muzsikusok hangjára figyelnek. A bevezető két oldalon a Hollandiában élő, az ottani kreatív szcéna aktív muzsikusaként tevékenykedő amerikai Michael Moore fúvós három különböző formációval készített lemezei kerülnek terítékre. A rovat többek között Shabaka, Antje Rösseler, Ketil Bjornstand, Matthieu Saglio, Charles Lloyd, Ramsch, Al Di Meola, Joey Alexander, Johanna Summer, Peter Brötzmann, Curtis Stigers, a Jazz at Lincoln Center Orchestra, Andreas Schaerer, Jesper Thilo, Kirk Whalum, Jim Black és egy csokor big band lemezéről közöl kritikákat, számmal kifejezhető értékelés nélkül. A merítés széles, a válogatásban érthetően túlsúlyban vannak a német kiadók és a – nekünk még, eddig ismeretlen – német muzsikusok felvételei. Még egy magyar vonatkozás: hivatalosan április 24-én jelent meg, de a szemlében már helyet kapott a Németországban élő Dudás Lajos: The Lake and the Music című lemeze, amelyről Benno Bartsch írt rendkívül elismerően, a magyarként aposztrofált klarinétos kiváló technikáját, az örökzöldeket modern hangzással, újszerű tolmácsolásban megszólaltató játékát kiemelve.

A koronavírus miatt ebben az időszakban elmaradtak a jazzkoncertek, de a lap beszámolókat közöl korábbi rendzevényekről, így a zürichi Taktlos, a darmstadti Live! Jazz, a wiesbadeni Just Music fesztiválokról, és meglepetésre, a Blue Note-hajóutak programjairól.

És végül a Szabados-tanulmány, a szám leghosszabb írása. A szerző, Bert Noglik lakóhelyét tekintve „Ossie”, azaz kelet-német, Lipcsében élő kritikus, rádiós szerkesztő, fesztiválszervező, néhány éven át a Berlini Jazzfesztivál intendánsa, a kreatív jazz tekintélyes európai szószólója. A rendszerváltozás előtt nem utazhatott Nyugatra, közvetlen tapasztalatait elsősorban az ún. keleti blokkból szerezte. Az 1980-as években a Magyar Rádió meghívására többször megfordult a Debreceni Jazznapokon is. Jelen volt Anthony Braxton és Szabados György 1984-es közös fellépésén, ami nagy hatást gyakorolt rá, és felkeltette érdeklődését a magyar muzsikus zenéje iránt. Felkereste Szabadost lakóhelyén, a Dunakanyarban, Nagymaroson, és élményeit, megfigyeléseit, következtetéseit Elfelejtett énekek címmel nagyobb lélegzetű esszében foglalta össze. Az írás az újító európai muzsikusoknak szentelt Klangspuren című, 1987-ben megjelent könyvének egyik fejezete (magyarul 2010-ben az Alföld folyóirat közölte).

 

Bert Noglik ilyen előzmények után kapott meghívást a Szabados születésének 80. évfordulója alkalmából Bicskei Zoltán szervezésében a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával, annak székházában 2019. november 21-én tartott emlékező konferenciára. A Jazz Podiumban megjelent írás ott elhangzott referátumának rövidített, szerkesztett változata, amely a személyes vonatkozások és kapcsolatok felidézésén túl Szabados művészetét a magyar zene, egyetemesebb értelemben két, földrajzilag különböző meghatározottságú, de hasonló küldetésű muzsikus, a dél-afrikai Abdullah Ibrahim és az amerikai Cecil Taylor szabadság-óhajtásának összefüggéseiben vizsgálja.

 

A tanulmány ismertetése helyett álljon itt a német és magyar fordításban is olvasható szöveg elérhetősége Szabados György honlapján: http://xn--gyrgy-szabados-wpb.com/en-telen-sohajtasok-bert-noglik-irasa-szabados-gyorgyrol/?lang=hu

 

Fotó: Turi Gábor