fbpx
Print this page

Bágyi Balázs New Quartet feat. Li Xiaochuan: China Jazz Suite

2019. máj. 05.

A kitűnő muzsikus, komponista és zenekarvezető (aki még a jazzközélet főszereplője is) bámulatra méltó zenei aktivitásról tesz tanúbizonyságot már évek óta.

Egymás után születtek „projektjei”, (Valahol máshol, Easy Landing, Tribute to Ella), nagylélegzetű, többtételes jazz-szviteket is beleértve (Continuity Jazz Suite, Hommage to Shakespeare), amelyeket aztán számos koncerten mutatott be itthon és külföldön. Együttesének szaxofonosa kezdetben Ávéd János volt, majd Soso Lakatos Sándor lett. Balázs nem hagyja „elszállni” ezeket a kiváló muzsikákat, hanem megtalálja a módját annak, hogy rögzítsék őket. Nem az a fontos, hogy puccos körítéssel kerüljenek a jazzbarátok kezébe, a szerény külső mögött remek produkciók húzódnak meg.

Balázs az elmúlt évek során a magyar jazz utazó nagykövete is lett, aminek során intenzív kapcsolatot alakított ki a feljövőben lévő kínai jazzszcénával. Neki köszönhetjük azt, hogy egyáltalán tudunk róla, az ázsiai nagyhatalom ezen a téren is rakétasebességgel számolja fel hátrányát. Balázs egyedül, majd kvartettjével is játszott már a távoli országban, és a jelen lemezen vendégszereplő sanghaji trombitás is emlékezetes koncerten mutatkozott be két évvel ezelőtt a Müpában.

Li Xiaochuan ezúttal Balázs hat tételből álló Kínai jazz szvitjének tolmácsolásában vett részt a vele kvintetté bővült együttes szólistájaként. Játéka szervesen illeszkedik az együttes produkciójába. A kompozíciók Balázs kínai utazásainak tapasztalatait, benyomásait tükrözik (A panda álma, Tiltott város, Tibeti mesék stb.), de nem esett abba a hibába, hogy kirívóan használná a kínai melódiavilágot. Mint korábbi szerzői és előadói tevékenységében is, Balázs és együttese a post-bop elemekből építkező akusztikus kortárs jazzt ad elő a legmagasabb szinten. Vitathatatlan érdeme az is, hogy zenekarvezetői státuszának ellenére visszafogottan, elegánsan játszik, egy az egyenlők között.  A kvartett valamennyi tagja hangszerének legjobbjai közé tartozik. A hazai szaxofonosok egyik legkiemelkedőbb képviselője, Soso Lakatos Sándor szólói, a klasszikus zenén felnőtt Oláh Dezső kreatív improvizációi és Oláh Péternek a szilárd alapot biztosító bőgőjátéka a minőségi kivitelezés garanciáját jelentik.

 

Tom Tom Records, TTCD295