fbpx

Kollmann Gábor Quintet a Hálóban

2020. február 07.

A Háló Jazz Klub minden hónap második keddjén tartja zenés összejöveteleit, immár 12. éve. Ebben a hónapban februárban 11-én. Művészeti vezetője a kezdetek óta Deseő Csaba jazz hegedűművész, szervezőtársa Schön György. A klub különlegessége, hogy a zenei részen felül van egy beszélgetős blokk is.

A belvárosi, Semmelweis u. 4 alatt található, utcára nyíló helység (Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4) a koncertek harmadik, most már állandónak mondható helyszíne. A jazz esteken kívül klasszikus zenei esteket, táncházat, népzenei dúdolót, különböző közéleti és ismeretterjesztő előadásokat, színi előadásokat, családos- gyermek- és más közösségi programokat is szervez itt a Háló Egyesület. Itt működik a fotós berkekben ismert, minden hétköznap délután nyitva tartó Kolta Galéria is.

A jazz sorozatban a magyar jazzélet élvonalbeli képviselői lépnek fel. Kollmann Gábor már többször a klub vendége volt. A 2017-ben alakult Kollmann Gábor Quintet felállásban viszont most először lép itt színpadra február 11-én kedden 19 órától. A zenekar a mainstream jazz gyökereiből építkezik, saját hangszerelésben szólaltatja meg a tagok saját kompozícióit, illetve a jazz történetének örök érvényű standardjeit. A tagok számtalan formációban zenélnek, de a jazz egyik alapkövének számító kvintett felállásban ritkán hallhatjuk őket, ez adja a produkció különlegességét.

A 108. klubesten fellépő kvintett tagjai: Kollmann Gábor - szaxofon, Bér Zsolt - trombita, Csanyi Zoltán - zongora, Hárs Viktor - bőgő, Sramkó János - dob

Az esemény hivatkozása: https://www.facebook.com/events/131205881276984/

 

 

 

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005