fbpx

Chet Baker Est

2020. január 11.

Chet Bakerre emlékeznek az Óbudai Társaskörben január 17-én, pénteken. 

Chet Baker december 23-án lett volna 90 éves. Az estén Kovács Ferenc (Öcsi) fogja játszani a fantasztikus trombitás legkedvesebb dalait.

 „Nem tudom, hogy trombitás vagyok, aki énekel, vagy énekes, aki trombitál”– mondja egy interjúban a cool jazz legendás alakja. Nehéz is ezt eldönteni, hiszen Chet Baker visszafogott  trombitajátéka és énekhangja egyformán felejthetetlenül érzelem dús.

Pályája egyfajta hullámvasút: igazán ismertté 1952-ben vált, amikor Charlie Parker őt választotta partneréül egy nyugati parti koncertsorozathoz, majd Baker csatlakozott a Gerry Mulligan Quartethez.  A kvartett My Funny Valentine-változata, melyben Baker egy szólórészt is játszik, nagy siker volt és ez lett az a dallam, mellyel Bakert leginkább összekapcsolják. A jóképű fiatal zenészre Hollywood is felfigyel, de a Hell's Horizon (A pokol pereme) című film után inkább a vándorzenész életet választja.

1957-től kezdve a heroin szétrombolja életét. Többször megjárja a börtönt, míg 1966-ban egy koncertje után brutálisan összeverik, fogait kiütik, súlyosan megsérülnek a trombitások számára alapvető fontosságú szájizmai. Két évnyi keserves próbálkozás, kényszerszünet után tér vissza. Először szárnykürtön játszik west coast jazz számokat, majd újra tradicionális jazzt.  A kritikusok dicsérik erőteljesebb, fémesebb hangját. Sokak szerint ez az időszak volt Baker legérettebb korszaka.

Élete 1988. május 13-án ért véget, amikor Amszterdamban kiesett a Hotel Prins Hendrik szálloda ablakából.  A szálloda bejáratánál  egy dombormű őrzi emlékét a falon.

Mi pedig emlékezzünk  Chet Bakerre  90. születésnapja után pár nappal azokat a dalokat hallgatva, melyeket különösen szívesen játszott. Néhány ezek közül: Autumn Leaves, My Funny Valentine, Summertime, Every Time We Say Goodbye, Secret Love.

Közreműködnek:

Kovács Ferenc (Öcsi) – trombita, ének
Kovács Sára Dizna – fuvola
Ülkei Dávid – szaxofon
Rátonyi Róbert – zongora
Gayer Ferenc – nagybőgő
Weszely János – dob

Műsorvezető: Zipernovszky Kornél

 

https://obudaitarsaskor.hu/index.php/hu/component/jem/event/39288-mintha-szarnyam-lenne

  

 

 

 

 

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005