koncert

Szabados konferencia - 1. rész

2019. november 27.

Kerekasztal, könyvbemutató, filmpremier és koncert – négy elemből tevődött össze a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) november 21-én rendezett Szabados György emléknapja. Az elméleti kérdéseket, Szabados jelentőségének, életműve elhelyezésének kérdéseit boncolgató első két programról Zipernovszky Kornél írt tudósítást, az esti filmbemutatót és koncertet pedig Turi Gábor értékelte a Magyarjazz.hu számára. 

„Ami soron van, megszületik.”
Tanácskozás Szabados Györgyről az MMA-ban

 

Kerekasztal, szimpózium és könyvbemutató elemei keveredtek a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Szabados György-napjának délutáni rendezvényén, de ez senkit nem zavart, hiszen a hozzászólók sok személyes és tanulságos részletet osztottak meg Szabadosról a nagyközönséggel. A program esti részéről ITT olvashatják írásunkat.

 

            „Ne váljon emléktárggyá!” – mondta elöljáróban az MMA Irodaházának Andrássy úti épületében Kucsera Tamás főtitkár az esemény megnyitóján november 21-én, nyilván Szabados lemezeire célozva. És valóban, a jelenlévő szemtanúk, zenész- és munkatársak, valamint szakemberek sikerrel igyekeztek azon, hogy a legendás, iskolateremtő zongoristát, zeneszerzőt és mestert közelebb hozzák a megjelentekhez. A másik fő, ugyancsak minden szempontból méltányolható cél az volt, hogy jobban beépüljön a kánonba Szabados összetett, valóban megkerülhetetlen életműve.
            Másokkal együtt Bicskei Zoltán, Szabados egykori munkatársa kezdeményezte az egész emléknapot, és ő vezette a nyitó kerekasztalt vagy mini-szimpóziumot. Szabadostól származó szövegekkel, mottókkal választotta el és kötötte össze a hozzászólásokat, cikkünk felcíme is innen származik. Bicskei vajdasági magyar, aki a magyar kultúráért rendezőként, grafikusként, szerkesztőként és szervezőként (Magyarkanizsán, Újvidéken, határokon túl és innen) sokat tett, a Vajdaságban Szabadosék egyik legfontosabb koncerthelyszínét valósította meg.


A konferencia magyar és külföldi előadói: Windhager Ákos, Nemanja Sovtic, Bert Noglik, Bicskei Zoltán


            Rangot adott a programnak, hogy Szabados két méltatója is külföldről érkezett. Az első hozzászóló ugyanis Bert Noglik volt, a magyar jazz régi kritikusa, de ismerve munkásságát talán helyesebb volna patrónusnak nevezni. Noglik az európai, és főleg kelet-európai jazz egyik legtekintélyesebb kritikusa és fesztiváligazgatója, aki többször írt Szabadosról, először 1982-ben a Jazz Forumban. Érdekesen feszegette azt a kérdést, ami a kortársak számára, különösen egy NDK-belinek is húsba vágó volt, hogy miért mutatott ekkora ellenállást Szabadossal szemben az akkori establishment, a magyarországi pártállam? Túl azon, hogy a jazzre a dekadencia bélyegét sütötték, Szabados olyan saját nyelvet dolgozott ki, amelynek gyökerei mélyen nyúltak az alföld kultúrájába. Noglik izgalmas párhuzamokat vázolt fel előadásában, melyek közül csak az Anthony Braxtonnal kapcsolatos gondolatmenete kapott helyet az új kötetben. Cage-ről is beszélt, akinek panteisztikus és a Távol-Kelettel rokonítható gondolkodása érintkezik Szabadoséval, a „puszta” ilyen értelmezésben kulcsfogalom. A következő Noglik által elképzelt, persze inkább csak szellemi találkozás Abdullah Ibrahimmal zajlott volna, aki persze konkrét ideológiai töltetet is vitt népe, a fekete dél-afrikaiak felszabadításának eszméjét hirdető zenéjébe. Viszont mindig is érdekelte a felszabadulás egyetemes dimenziója, miközben ez azért történelmi tapasztalaton alapul, mint Szabadosnál, tette hozzá Noglik. A német szakember Cecil Taylort azonosította harmadikként, mint Szabadossal rokon lelket. A kortársak egyiküket sem ismerték el (igazán), de ezt mindketten tántoríthatatlan hivatástudattal vették tudomásul. Taylor ’71-ben heurisztikus módon ismerte fel kikerülhetetlen hivatását, a San Sebastianból fesztiválnyertesként hazatérő, itthon merev értetlenséggel szembesülő Szabadossal majdnem egy időben.


            Bicskei ezután felkérte Nemanja Sovtićot referátumának megtartására A fiatal újvidéki zenetudós több szempontot is felvázolt az életmű értelmezésére, előre bocsátva, hogy személyesen nem volt alkalma átélni Szabados fellépéseit. Rámutatott a népénekek megindító és elindító jelentőségére a pályán, megemlítve többek között Vlagyimir Taraszov, Evan Parker, Roscoe Mitchell és persze Anthony Braxton hatását, az együttműködéseket, kisebbségi jazzként azonosítva Szabados zenéjét. Hozzátette azonban, hogy Szabados nem példaképeket keresett, hanem alig valakihez fogható személyiségének különböző kifejezéseit kereste és valósította meg.
            A következő hozzászólás Windhager Ákosé volt, aki az MMA Művészetelméleti Kutatóintézetét képviselte, mint a kulturális emlékezet kutatója. Sovtićhoz hasonlóan ő is már csak a lezárt életművel került kapcsolatba, de talán éppen ez segítette hozzá egy jelentős új szempont felmutatásához: Szabados az ő számára egyértelműen a „Harmincasok” zeneszerzőinek (Durkó Zsolt, Szőllősy András és Szokolay Sándor) közegében értelmezhető. Érdekesek voltak Windhager azon megjegyzései, amelyek szerint Szabados tevékenysége első két évtizede során más „alternatív” zenei törekvésekkel is rokonítható, mint ahogy azoknak is volt ideologikus töltete. Ezen túl ökologikus gondolkodás is jellemezte Szabados világát, persze nem a mai, zsurnalisztikus értelemben. Az MMA kutatója is leszögezte erre a korszakra vonatkozóan, hogy Szabados képes volt más válaszokat adni, mint sokan a közép-kelet-európai értelmiség önsorsrontó alkotói közül, példaadása máig fantasztikus erőről tanúskodik. Korábbi kutatásaihoz illeszkedve Windhager különösen az 1956-os forradalommal tematikusan összefüggésbe hozható művekre koncentrált: Az események titkos története, A szarvassá vált fiak, és A kormányzó halála. Különösen érdekes, hogy Windhager keresi a lehetőséget, hogy a Csodaszarvas-legenda huszadik századi zenei megfogalmazásait hangversenyen vagy legalább ciklus során újra átélhetővé lehessen tenni, ezek közül Szabados és Bartók mellett Viski János 1957-es és Kocsár Miklós 1977-es darabjait említette.


Binder Károly és Pozsár Máté


            Binder Károly ugyan egyidős, szellemileg pedig egyívású a Szabados-féle MAKUZ (Magyar Királyi Udvari Zenekar) meghatározó tagjaival, de zongorista lévén csak ritkán működött közre koncertjeiken, ezek közül legjelentősebb A szarvassá vált fiak előadása és felvétele. Viszont mint hozzászólásában megemlítette, Sikondán és a Kassák Klubban is négykezeseztek. Beteljesületlen álma maradt viszont, hogy két különböző zongorán, mindketten saját maguk eltérő stílusú preparálását alkalmazva adhassanak közös koncertet. Binder is hozzátett ahhoz az érvrendszerhez, amelyben a hozzászólók a Szabadost a jazztől, a hagyományos felfogású jazz-zongorázástól elválasztó tulajdonságokat sorolták, hangsúlyozva mind a jazz műfaj létrejöttében az európai (klasszikus) zenei komponenst, mind azt, hogy Szabados a leginkább csak a free jazzhez sorolható, ahhoz kapcsolódott. Nagy élmény volt Binder és jazzkonzis évfolyamtársai számára annakidején, amikor Szabados a magyar népzene ritmusáról tartott előadást. Binder Károlyról, aki 2000 óta vezeti a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (azelőtt Zeneművészeti Főiskola) jazz tanszékét, köztudomású, hogy meggyökeresítette a magyar jazznek ebben az oly fontos műhelyében azt a fajta közelséget a magyar és a Kárpát-medencei népzenéhez, amelyre Bartók nyomán Szabados tette fogékonnyá generációját. Mind hozzászólásában, mind sok évtizedes sikeres tanári gyakorlatában Binder axiómává tette a parlando-rubato felfogást, amelyről a kerekasztalon rajta kívül például Windhager is említést tett.
            Szabados kanonizációjának szükségessége mellett arról is szó esett, hogy a fiatalabbak, akik nem hallották élőben, hogyan ismerhetik meg alkotásait és milyen viszonyulást alakíthatnak ki ekképp az életműhöz. Nos, a kerekasztal és a könyvbemutató idején képernyőre vetítették a The World of György Szabados című honlap különböző tartalmait. Különleges módon az új generáció számára vonzó formában ismereteket, teljességre törekvő módon a Szabadosról megjelent szövegeket, fantasztikus hang-, kép és mozgóképfelvételeket reprodukáló, azokat jól áttekinthető módon kezelő és szakszerűen szerkesztett honlapot egy német úriember hozta létre és üzemelteti: Rudolf Kraus, aki ezúttal is jelen volt, hiszen itthonról is támogatják önzetlen, nem haszoncélú vállalkozását. Persze nem Kraus úr az egyetlen, aki nagyvonalúan dolgozik Szabados szellemi hagyatékának megőrzésén, mint ahogy például a Győr Free Egyesület vagy a Mediawave–Tartóshullám Fesztivál is sokat tett ezügyben, hogy a három kötetes, a nap során többször hivatkozott, gyűjteményes Írások (I.-III.k. 2008-2015, B.K.L. Kiadó) létrehozóit ne is említsük.


            Azok közül, akik már „Szabados unokáinak” nevezhetők, hogy a Jazztanulmányi Kutatócsoport 2017-es szimpóziumának egyik kerekasztalának címét felidézzük, az egyik legkiválóbb Pozsár Máté zongorista, a Szabados zenéjét pár éve programszerűen is műsorra tűző Grencsó Kollektíva tagja, gyakran hangszerelője. Az olykor egyszerűen csak Szabados-iskolának nevezett MAKUZ-tagok azóta mind-mind jelentős műveket saját jogukon is létrehozott muzsikusok, akik méltón vitték tovább, amit Szabadostól kaptak. Áttételesen személyes tehát Pozsár viszonya Szabadoshoz, tőlük tanulta meg, hogyan gondolt Szabados a hangokra. A Szabados-féle zenei és szellemi világ koherenciáját és aktualitását egyaránt mutatja, hogy Pozsár, a Bartók-konzi jazz-zongora tanára a mai húsz évesekben is ki tud alakítani egy erős kíváncsiságot, kapcsolódási felületeket tud kínálni Szabadoshoz, aki önazonos formákat és koherens rendszert hozott létre. Az improvizáció teljessége a mai legfiatalabbak számára is egy olyan, szinte módosult tudatállapotban következhet be, amelynek az alapja egy szuperintenzív figyelmű hallgatás (attentive listening). Pozsár, bizonyos szempontból Sovtićhoz hasonlóan, a jazzfogalom egy tágabb értelmezését sürgette, az ilyen intenzitású „zenekreáció” segítségével, hiszen ez az, amely a közönség számára is átélhetővé, különlegessé tesz egy-egy koncertet.
            A kerekasztalon sajnos Kodolányi Gyula betegsége miatt nem tudott részt venni, de kicsit kárpótlásul a társalkotóként általa is jegyzett A kormányzó halála videófelvételének részletével zárták le a Szabados-nap első részét, amely szintén hozzáférhető a Kraus-féle honlapon: györgy-szabados.com 


            A szünet után került sor nagyrészt azonos közreműködőkkel annak a könyvnek a bemutatójára, amelynek külső borítójára csak egy szónyi szöveg került: Szabados. Fejérvári Gergely kiadói szerkesztő, utalva rá, hogy a kezdeményezés az MMA Kiadó igazgatójától, Pécsi Györgyitől származik, ismertette először a kötet célját. Nem monográfiát akartak megjelentetni, ám mind-mind hiteles emberek írásait akarták közölni. A szerkesztő, Bicskei Zoltán rövid előszava után két fontos, de már korábban publikált Szabados írás olvasható: Az élő Bartók és A zene kettő természetű fénye. Ezt követik a kerekasztalnál is helyet foglalt szerzők elemző írásai. A könyv harmadik része pedig arra a műre fókuszál, amelynek nem volt Magyarországon premierje, és kevéssé valószínű, hogy ez Szabados és Kobzos Kiss Tamás fájó hiányában „posztumusz” újra megvalósulhat: A kormányzó halála című darab, amelyet a fejezet keleti táncoperaként aposztrofál. Szabados részben utólag, afféle „werkfilm” jelleggel papírra vetett sorai kommentálják az előadás létrejöttét és jelentésrétegeit. Ugyancsak dokumentum-jellegű Kodolányi Gyulának, a darab librettistájának az az esszéisztikus kommentárja, amelyet a bemutató után nem sokkal 1989-ben a Hitel című folyóiratban közölt. Ugyancsak ekkorra datálódik Bicskei beszámolója a párizsi bemutatóról.


            A tanulmányok szerzői közül Windhager felhívta rá a figyelmet, hogy értelmezésében a nemzetféltő alapállás összefér egy erős kritikai hozzáállással. Noglik személyes élményeiről is beszélt, amelyek Szabadoshoz fűzik. Amikor megismerte, akkor a zenében mindenhol, utazásai során is az eredetiséget kereste. Személyesen is széles aura vette körül Szabadost, aki bölcsességgel, szerénységgel és óriási tudással tudott beszélni nem csak zenéről, hanem a kultúra mélyebb összefüggéseiről is. Nemzetközi viszonyításban viszont azt vette észre, hogy ritkán valósult meg az archaikus kultúra és az avantgárd összekapcsolódás egy-egy kortárs életműben olyan szervesen, mint Szabadosnál, és Noglik ebben a magyar kultúra asszimilációs képességét, különlegességét véli látni. Az AACM világa, a Braxtonhoz vezető kapocs pedig az, tért vissza referátumának témájára, hogy mindketten megőrizték zenei-kulturális identitásukat, nem keresték egy mezsgye, egy world music-szerű ingoványos tájon a közös pontokat.

A könyvbemutató további részében kialakuló beszélgetésben egyebek között a megújulásra való törekvés, Bartók és különösen Kodály szellemi öröksége, a magyar ritmus és a harangok hangjának jelentősége is szóba került Szabados György művészete és gondolkodása szempontjából. Bicskei pedig emlékeztetett rá, hogy Szabados hatása már életében messze és sokféle irányba elágazott, Párizstól Arhangelszkig és tovább. Megemlítette továbbá, hogy a posztumusz első megjelenések sorában várható jövőre egy lemez, amelyet Szabados Kanalas Évával duóban rögzített.

 

Fotó: Turi Gábor és Nyirkos Zsófia / MMA

Magyar Művészeti Akadémia, 2019. november  21.