fbpx

Tzumó Trio Plays Pat - augusztus 29.

2019. augusztus 28.

Azzal indult a csütörtökön a BJC-ben előzetes formában bemutatandó lemez története, hogy Oláh Tzumó Árpád a zongorán, otthon a kottái között ráakadt egy Methenyre.

Eredeti tervei között – mivel lassan húsz éve lesz, hogy megjelent első szerzői lemeze, és az is trió volt – az szerepelt, hogy most is szerzői lemezt adjon ki, hiszen különböző formációkban és szólóban is van annyi új szerzeménye, amelyek nagy része még trióban nem volt hallható, hogy ezekből készítsen albumot.

A másik szempont tinikori barátja és a „My Time” című bemutatkozó lemezen is muzsikustársa, Horváth Pluto József basszusgitáros szerepeltetése volt. De ez nem reunion lemez akart lenni, így nem azt tervezte, hogy Jellinek Emilt hívja újra, hanem Németh Ferire, ugyancsak régi harcostársára szabta a dobszólamot. Feriről Tzumó a Magyarjazz.hu kérdésére azt mondta, hogy mint a legjobbak, ő is előbb zenész, csak aztán dobos, sokoldalúsága is fantasztikus. Plútó viszont, tette hozzá a zenekarvezető, az egyik legjobb basszusgitáros Magyarországon. Szerinte sokan meg fognak lepődni a közönségből, amikor a BJC-ben ugyan kézbe veszi a basszusgitárt is, de a legtöbbször a bőgő mögé fog állni.

Amikor már Plútó és Tzumó elkezdték próbálgatni azt a bizonyos Metheny-számot otthon, akkor is kérte Plútót, hogy bőgőzzön, aki ezt ugyan először szerényen elhárította, de azután végül hagyta magát rábeszélni.

Így azután hamar kialakult, hogy a napokban stúdióban rögzített hanganyagon és a 29-ei (csütörtöki) egyszeri BJC-koncerten csak Pat Metheny szerzemények fognak szerepelni. Tzumó szerint  a gitáros, zeneszerzőként is a legnagyobbak közé tartozik, Hancock, Shorter, meg Tyner és a többiek sorába. Amikor ezek a muzsikusok a hetvenes és nyolcvanas években megalkották számaikat, lemezeiket, az a jazz fénykora volt, máig meghatározó korszak a műfaj történetében.

Metheny, emlékeztetett Tzumó, a  Bright Size Life óta tekinthető nem csak jelentős előadónak, hanem komponistának is. Játszanak is erről az albumról egy számot, de nem csak a régiekből válogattak, így a Unity Village mellé a Speaking of Now meg a szintén kolosszális sikert aratott Secret Story darabjai is bekerültek a feldolgozás-lemez repertoárjába. Tzumó igyekezett úgy válogatni, hogy arra is figyelt: ne csak „slágerlistás” Metheny-sikerek, hanem kevésbé ismertek is felhangozzanak, például a Joshua Redman második lemezére írt és feljátszott We Had a Sister című téma is.

A lemezt a koncert hetében már fel is vették, sajnos rögtön a BJC-beli fellépés után a New Yorkban élő Németh Ferinek, aki továbbra is rengeteget turnézik, rögtön tovább kell mennie, így ez még csak egyszeri belehallgatós alkalom lesz. A lemez napvilágra kerülése után remélhetőleg ünnepélyes bemutató és esetleg turné is felhívja majd a figyelmet a megjelenésre. Az még nem dőlt el, hogy esetleg Methenyt magát megpróbálják-e meghívni erre az alkalomra.

A legendás gitáros, akivel Balázs Elemér is régóta tartja a kapcsolatot, először akkor hallotta Tzumót játszani, amikor talán tizennyolc éves volt – emlékezett a zongorista. A Zoller Attiláról elnevezett gitárversenyt rendezték a Rádióban, amin Tzumó triója kísérte a döntőt – itt volt zsűri díszelnök Metheny. A „Stella By Starlight” volt a kötelező darab, mesélte Tzumó. Valamiért a versenyző muzsikusok, talán izgultak, nem nagyon vállaltak szólót, így Tzumó vagy tízszer be kellett vállalja az imprót ugyanarra a témára ugyanazon a koncerten, de azért igyekezett, mint máskor is, mindig valamit újítani. A verseny végén rögtön odajött hozzá Metheny és elmondta neki, hogy nagyon tetszett, ahogy meg tudta valósítani ezt a nehéz feladatot, változatosan játszott. Később is találkoztak, Amerikában, amikor Tzumó a Thelonious Monk Institute hallgatója volt.

Ha talán nem is sorsszerű véletlen, de mindenképpen érdekes, hogy pont Metheny került a kezébe a lemezen gondolkodva, reflektál Tzumó. Azóta, ismeri be, szerelmes lett ezekbe a számokba, és a trió tagjaival már egyáltalán nem bánják, hogy nem eredeti saját számaikat adják elő.

 

Oláh Tzumó Árpád eddigi szerzői albumai

Cumo Trió: My Time. EMI 2001
Tzumo: Improvisations. Hunnia 2006
Tzumo Electronic Dreams. Hunnia  2007
Electronic Dreams: Freedom Live at the Budapest Jazz Club. 2011
Tzumo: Pictures of Note. Szerzői 2012
Tzumo: Hungarian Folksongs. Hunnia 2015.
Tzumo: Promise. Hunnia 2017.

 Szeptember 29. 20:30 Budapest Jazz Club
Tzumo – zongora, Horváth 'Pluto' József– bőgő, Németh Ferenc – dob

 

Fotó: BJC és Tzumo

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005