fbpx

Borbélytól Vidákovich Izsákig: Gödi Jazz Napok 2019 / Az érték a mérték.

2019. június 12.

„A hetvenes évek első fele. Mindenki, minden akkor eszmélt – hittük mi akkor, húszévesen. Ehhez az eszméléshez akkor hozzátartozott a progresszív zene, a Syrius, a Rákfogó, a Kex, a Mini.” (Baróti Éva) Az idei Gödi Jazz Napok június 21-én, pénteken rendhagyó eseménnyel kezdődik, ugyanis a hetvenes éveket megidézve a Syrius Legacy és a Rákfogó együttes közös koncertjére kerül sor. Ez a két, a magyar jazzben meghatározó zene, a hetvenes éveket követően először csendül fel közös térben.

A Syrius Legacy öt évvel ezelőtt abból a célból alakult meg, hogy a Syrius legendás felállásának (1970–1973) munkásságát őrizze és új köntösbe helyezze. Az ördög álarcosbálját és a Széttört álmokat is kiadták lemezen – utóbbi óriási hiánypótlás a magyar zenetörténetben, hisz annak idején nem jelent meg. A legfoglalkoztatobb fiatal jazzgeneráció tagjai, Benkó Ákos (ének, dob), Fonay Tibor (basszusgitár), Vidákovich Izsák (tenorszaxofon, fuvola), Ludányi Tamás (alt és szopránszaxofon) és Pénzes Máté alkotja az együttest, aki tavaly csatlakozott a formációhoz Hammond-orgonájával együtt – ezzel a Syrius-zene i betűjére feltéve a pontot.

„Az új hangszerrel és a friss zenei stílussal sikerült megelőznöm a magyar kortársaimat. Például a Syrius együttest összesen két koncerttel, mert ők is épp akkor jöttek haza Ausztráliából, […] mivel mi két héttel hamarabb kezdtük Pesten a koncertezést, mi lehettünk az elsők.” (részlet egy Szakcsi-interjúból) Az újjáalakult Rákfogóban Szakcsi Lakatos Béla (Fender Rhodes) és Kőszegi Imre (dob) mellett, Fekete-Kovács Kornél (trombita), Orbán György (nagybőgő) és Fenyvesi Márton (gitár) garantálja az azóta is töretlenül friss zenét.

Egy héttel később, a Dresch Quartet lesz a GJN vendége, ahogy 2008 óta minden évben. A zenekar állandó jelenlétével meghatározza a fesztivál színvonalát. „A jazz és a népzene társítása számomra adott volt. A Bartók Béla Konzervatóriumban jazzt tanultam, ugyanakkor kezdettől érdekelt a népzene, nagyon szívesen foglalkoztam vele. E két csodálatos műfajnak valamelyest a birtokában lévén, megpróbáltam egy számomra kézenfekvő és kifejező zenét létrehozni.” (Dresch Mihály) A szaxofonos 1984-ben alapította a zenekart, Lukács Miklóssal (cimbalom), Baló Istvánnal (dob) és Gyányi Marcellel (nagybőgő) lép színpadra június 28-án.

A záróeseményen, július 12-én a Gödön két évvel ezelőtt debütáló Borbély Polygon formációt hallhatják a jazzkedvelők. „Kamarazenei igényességű trio balkáni alapokon” – fogalmazott a Népszava kritikája a felállásról. Borbély Mihály (klarinét, tárogató, népi pásztorfurulya), Lukács Miklós (cimbalom) és Dés András (ütőhangszerek) önfeledt és szabad zenélésével zárul a rendezvény.

A Gödi Jazz Napok helyszíne az alsógödi Belga Sörház (Pesti út 72.). Érdemes előre asztalt foglalni az étterem honlapján található telefonszámokon. A koncertekre a belépés ingyenes.

2019. június 21. 18:30 Syrius Legacy & Rákfogó
2019. június 28. 18:30 Dresch Quartet
2019. július 12. 19:00 Borbély Polygon

 

További információ a fesztivál Facebook- és Instagram-oldalán található.

 

Wagner Sara

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005