fbpx

Snétberger Ferenc Deutscher Jazz Preis díjat kapott

2022. máj. 01.

Snétberger Ferenc a Deutscher Jazz Preis díjat vehette át április 27-én.

A Kossuth- és Liszt-díjas gitárművész, aki a MagyarJazz közönségszavazásán az Év jazzgitárosa kategóriában első lett, Németország legrangosabb díját vehette át gitár kategóriában.

A Német Jazz-díj zsűrije a legjobbakat a kimagasló művészi professzionalizmusuk és kreativitásuk, valamint a német és nemzetközi jazzben elért eredményeik alapján választotta ki. A gitár kategória három jelöltje Snétberger Ferenc mellett Kalle Kalima finn gitárvirtuóz és Johan Leijonhufvud svéd jazz zenész, gitáros és zeneszerző voltak. Snétberger Ferenc örömmel vette át az inspirációt, improvizációt és innovációt megtestesítő díjat.
Snétberger Ferenc improvizációs művészetének és műfajokat átlépő játékának köszönhetően vált világszerte ismertté. A gitárművész és zeneszerző szakmai munkája mellett 2011 óta támogatja az elsősorban roma, hátrányos helyzetű, kiemelten tehetséges fiatalok zenei képzését a Snétberger Program keretében.
Snétberger Ferencet 2002-ben szülővárosa, majd 2010-ben Budapest díszpolgárává avatták. A Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjének, a Magyar Éremrend középkeresztjének, és a Német Szövetségi érdemkereszt birtokosa. 2005-ben Liszt Ferenc-díjat, 2014-ben Kossuth-díjat kapott. Prima díjas 2013-ban, majd 2014-ben a MOB Fair Play díjazottja művészeti kategóriában. 2015-ben Hazám, és 2018-ban Németországban JTI Trier Jazz Award díjjal tüntették ki.
Snétberger Ferencet legközelebb Budapesten a Zeneakadémia nagytermében hallhatjuk új zenei formációjával 2022. május 19-én

 

 Gratulálunk a gitáművésznek!

 

Fotó: Snétberger Ferenc