fbpx

Magyar jazzlemez lista – 2022

2022. január 24.

Nem könnyű megtalálni a hazai jazzélet szereplőinek lemezeit. A MagyarJazz megpróbálja összegyűjteni az egyik legnagyobb zenemegosztón megtalálható összes olyan jazzlemezt, amiben legalább egy magyar közreműködő szerepel 2021. november 15. és 2022 novembere között.

A Spotify-listánkon meg is hallgatható az összes ebben az időszakban született jazzalbum, melyről tudomásunk van. Azért választottuk ezt zenemegosztót, mert ez bárki számára elérhető, habár ajánljuk a többit is, mert azokon jóval nagyobb bevételt realizálhatnak az előadók.

Sajnos a Mahasztól és az Artisjustól is azt az információt kaptuk, hogy nem tudják, milyen lemezek jelentek meg Magyarországon, nincs kimutatásuk. Várjuk a jazz-zenészek leveleit is, akik esetleg kimaradtak a listából, pedig a megosztó oldalon szerepel a lemezük.

A lemezlistát és a Spotify listát egész évben bővítjük. Egyelőre ennyi megjelenésről tudunk, már egyre többen küldik el a lemezüket, hogy ajánljuk. 

 

  1. Arpishow: FriendsTalk (Hunnia Records)
    Dennert Árpád – klarinét, bariton szaxofon, ének, Lukács Eszter – ének, Nagy Iván – zongora, Soós Márton – bőgő, Cseh Balázs – dob, Korb Attila – gitár, trombita
    ajánló: https://magyarjazz.hu/lemezajanlo/1367-arpishow-friendstalk
  2. Bolla Gábor: On the Move (? kiadó)
    Gábor Bolla - tenor szaxofon, szoprán szaxofon, Robert Lakatos - zongora, Daniel Franck - bass, Billy Drummond – dob
  3. Csordás Gábor: Chasing a Dream (Hunnia)
    Csordás Gábor - zongora, Bartók Vince - basszusgitár, Hidász Tamás - dob, Tóth Sándor - szopránszaxofon
  4. Dániel Varga: Eastern European Quartet (Waclaw Felczak Alapítvány)
  5. Fluidian – Opague Lights
    Arve Heriksen - trombita, kürt, zongora, szintetizátor, elektronika, Emil Gherasim / Fluidian - elektronika, szintetizátor, gitár
    ajánló: https://magyarjazz.hu/lemezajanlo/1498-hangfesteszet-fluidian-opague-lights
  6. Gadó Gábor & Ávéd János – Whispering Quiet Secrets Into Hairy Ears (BMC)
    Gadó Gábor – gitár, Ávéd János – szaxofon, Osztrosits Éva – brácsa, Zétényi Tamás – cselló
    ajánló: https://magyarjazz.hu/lemezajanlo/1369-gado-gabor-aved-janos-whispering-quiet-secrets-into-hairy-ears
  7. Gyárfás Péter: Reaching North (szerzői kiadás)
    Gyárfás Péter - zongora, Sami Leponiemi - szaxofon, Nathan Francis - bőgő, Aleksi Heinola - dob
  8. Horváth Gábor Trió: Tricks (? kiadó)
  9. Jámbor Ármin: Bad Odyssey (Records DK)
  10. Kajgün: Daogoad (Live at Beton) (szerzői kiadás)
    Söptei Balázs: gitár, Tóth Ádám: teremin, elektromos hegedű, effektek, Mesterházy Győző: dob, Czimmermann András: szaxofon, fafúvósok, szintetizátorok
  11. Kodály Spicy Jazz: Remake (?kiadó)
  12. Kriz: The Journey Home (Hunnia Kiadó)
    Csapó Krisztián, Borlai Gergő, Hadrien Feraud, László Attila, Ryan Quigley, Fekete-Kovács Kornél, Tálas Áron, Pecze Balázs, Soso Lakatos, Ladányi Gábor, Mike Gotthard, Kováts Gergő, Meggyes Ádám, Gudics Martin, Varga Dániel és Gyurics Tamás
  13. Lukács Miklós: No Man’s Land (Fonó)
    Lukács Miklós – cimbalom
    ajánló: https://magyarjazz.hu/lemezajanlo/1488-lukacs-miklos-no-man-s-land
  14. Nagy János Trió: 50 (Gramy-H kiadó)
    Nagy János - billentyűs hangszer, Frankie Látó - hegedű, Joubert Flóra - dob, Mike Stern - gitár, Dominique Di Piazza - basszusgitár, Gereben Zita – ének
    ajánló: https://magyarjazz.hu/lemezajanlo/1311-nagy-janos-trio-50-interju-nagy-janossal
  15. Nart Orchestra: Underground Big Band Reconceptualizations (Hunnia Records)
    Meggyes Ádám - zenekarvezető, trombita, Stencli Tamás, Jász Andris - altszaxofon, Zsemlye Sándor, Meleg Tamás - tenor szaxofon, Kováts Gergő - bariton szaxofon, Csizmadia Dávid - lead trombita, Hámori János, Pecze Balázs, Puskás Csaba - trombita, Csapó Krisztián - lead harsona, Barbinek Gábor, Lovay Tamás - harsona, Nagy Dániel Viktor - basszus harsona, Őrsi András (ONE-AB) - DJ, Szekér Ádám - gitár, Premecz Mátyás - billentyűs hangszerek, Matus Péter - basszusgitár, moog, Dési Tamás - dob, Sampo Hiukkanen - altszaxofon
  16. Oláh Kálmán - Piotr Wojtasik: Mosaics (Hunnia Records)
    Oláh Kálmán – zongora, Piotr Wojtasik – trombita, Oláh Kálmán Jr. – alt- és szopránszaxofon, Adam Kowalewski – bőgő, Balázs Elemér – dob
    ajánló: https://magyarjazz.hu/lemezajanlo/1336-elindult-valami-olah-kalman-piotr-wojtasik-mosaics
  17. Oláh Krisztián Quartet: Crescendo (MZK Publishing)
    Oláh Krisztián - zongora, Oláh Kálmán Jr. - szoprán szaxofon, Orbán györgy - bőgő, Serei Dániel - dob, Lukács Miklós - cimbalom
  18. Rátonyi Róbert: Mellifluous (Tom-Tom)
    Rátonyi Róbert – zongora, keyboards, László Attila – gitár, Varga Gergely – tenorszaxofon, Szuna Péter – basszusgitár, Dörnyei Gábor – dob, Szendőfi Péter – dob, Kovács Ádám – ütőhangszerek
    ajánló: https://magyarjazz.hu/lemezajanlo/1428-az-aranyok-tisztelete-ratonyi-robert-mellifluous
  19. Symbiosis 5  (szerzői kiadás)
    Drippey Máté – szaxofon, Virág Benedek – gitár, Kapolcsi-Szabó Levente – zongora, Gyányi Tamás – bőgő, Majsai Roland – dob
  20. Tálas Áron: Blue Enough (szerzői kiadás)
  21. ViO: Equanimity – A Futuristic Jazz Tale (ViOmusic)
    Viktor Haraszti - tenor szaxofon, EWI, klarinét, fuvola & banszuri, billentyűs hangszerek,TC-Performer, hang, Dave King - dob, Marshall Curtly - ujjdob, elektromos dob, shaker, Lisa Marie Simmons – ének
    ajánló: https://magyarjazz.hu/lemezajanlo/1370-uj-utakon-vio-equanimity-a-futuristic-jazz-tale
  22. Zolbert: Focus (? kiadó)

 

https://open.spotify.com/playlist/3ClSXvVft3ksJXaieod7Rs?si=3dacaa7de1734458

 

Fotó:  Irk Réka