fbpx

Lehet a jazzre táncolni? - 1. rész

2022. január 10.

A kesernyés humorú mondás szerint Charlie Parker zenéjére a közönség megszűnt táncolni, Coltrane-éra pedig megszűnt hallgatni. Nem teljesen igaz, végképp nem méltányos, de nem is teljesen alaptalan. A jazz New Orleans bordélyházaiban és deszkapadlójú tánctermeiben vert eredetileg gyökeret, de itt nem a műfaj származástanát, inkább az évek során megváltozott funkcióját feszegetném.

Van egy 1914-ben készült amerikai filmfelvétel, amihez - hangosfilm akkor még nem lévén - utólag kellett hozzácsapni a zenét (ez esetben a New Orleans-i hőskor harsonás eminenciása, Kid Ory muzsikáját). Nem volt rossz választás és kiválóan illusztrálja kedvenc műfajunk alapfunkcióját.

1914 Dancing - Kid Ory's music  added on to silent film

 

A klasszikus jazz óriásai első sorban táncoló, szórakozni vágyó közönségnek játszottak. Nem szégyellték. Abból élt Joe King Oliver, Louis Armstrong, Sidney Bechet vagy az önmagát a műfaj kitalálójaként hirdető Jelly Roll Morton.

JELLY ROLL MORTON'S RED HOT PEPPERS:  Black bottom stomp (1926)

 

 Ne feledjük, hogy ez - a kor mércéjével mérve - előremutatóan hangszerelt darab (hiszen Morton kisegyüttesekben alkalmazott sok olyan fogást, ami később big bandre is átültethető volt) színtiszta tánczene volt, amelyre - annak idején - ezt ropták az amerikai fiatalok (nem a teenagerek, ami, mint fogalom, csak az ötvenes évek közepén vált kereskedelmi termékké).

CHARLESTON ÉS BLACK BOTTOM TÁNC A 20-as ÉVEKBEN

 

A húszas évek a "Jazz Age" (Jazz Korszak) néven írták be magukat az amerikai társadalomtörténetbe, noha a "Charleston" vagy az azt váltó "Black Bottom" nevű, imént látott tánc kísérőzenéjét a mai vájtfülű jazz közönség nem szívesen azonosítaná a műfajjal.
Duke Ellington neve azonban mindmáig megérdemelt tekintélyt élvez nem csak a kritikusok, de a közönség szemében is, sokak által feledve vagy nem is tudva, hogy a Duke csapata akkor vált ismertté, amikor a kizárólag fehér közönséget beengedő harlemi Cotton Club házi zenekara lett és a pódiumon villogó fekete táncosnőket kísérte.

BESSIE DUDLEY és FLORENCE HILL TÁNCOL DUKE ELLINGTON ZENEKARÁNAK KÍSÉRETÉBEN - (1933)

 

 A Cotton Club plakátja 1927-ben.

 

A 30-as évek meghatározó jazz stílusa a swing lett. A találó afrikai mondás szerint "amikor változik a muzsika, változik a tánc is."  A fekete zenekarok legjobbjai, így Fletcher Henderson, Duke Ellington vagy Kansas Cityben Bennie Moten zenekara már lényegileg swinget játszott mielőtt a fehérek is meglovagolták volna a stílust.

FLETCHER HENDERSON: Yeah man (1933)

 

Beköszöntött a fúvós szekciókra bontott nagyzenekarok (ékes magyarsággal: big bandek) kora. Erről lesz szó a következő részben.

 

(Folyt. köv.)

 

Kapcsolódó cikk:  Lehet a jazzre táncolni? - 2. rész

 

 

Fotó: Gramofon archívum , Youtube