fbpx

Podcast sorozat / A másság apoteózisa

2021. december 21.

A 2015-ben alapított Jazztanulmányi Kutatócsoport 2021-ben folytatja műhelyvitáit a klasszikus önképzőköri formában. A műhelyvita sorozat eszmei kiindulópontja és az első három alkalom kulcsfogalma a kanonizáció a jazzel kapcsolatban. A sorrendben második alkalomnak a referens, Havas Ádám ezt a címet adta: A másság apoteózisa és rasszista kisajátítások: a „jazzkorszak” kulturális ellentmondásai Európában, és az alábbi bevezetőt írta a résztvevőknek:

Noha a „jazz” már a századforduló környékén jelen volt mint az amerikai feketék, számos helyi dialektust magába foglaló populáris zenei nyelve, az első világháborút követő évtized során a műfaj példanélküli globális elterjedésének lehetünk tanúi: a húszas években a jazz már „globális” kulturális jelenségnek tekinthető, mely nagy mértékben köszönhető a katonazenekarok tevekénységének, vagy még prózaibb példával élve, a hajóipar stratégiai fontosságának például a skandináv térségben. Csatlakozva a kánonképzéssel kapcsolatos első JATAKUCS-beszélgetéshez, előadásomban angol, francia és német kritikai diskurzusokon keresztül kísérlem meg rekonstruálni, hogy a „jazzkorszaknak” hívott időszakban milyen rasszal, dzsenderrel, orientalizmussal, technológiai újításokkal és kulturális distinkciókkal összefüggő kontextusokban jelent meg a „jazz” fogalmával leírt hibrid kulturális jelenség, melyet összehangban a kortárs jazztanulmányokkal, a kulturális globalizáció legfontosabb zenei műfajaként értelmezek.

A jazz transzatlanti recepcióját alapvetően meghatározta, hogy a „magas-” és „populáris” művészet hierarchiája felett őrködő nyugati kulturális apparátus milyen stratégiák mentén próbálta „domesztikálni”, megszelídíteni, értelmezni és definiálni a műfajt a meglévő esztétikai koordinátarendszerben, amelyet a különböző jazz-zenei gyakorlatok gyakran felforgattak, formáltak vagy esetenként adaptálódtak hozzá. A korabeli kritikai és tudományos diskurzusokban a rassz kérdése, pontosabban a „feketéség” és „fehérség” oppozíciója kulcsfontosságú szereppel bír mintegy szintetizálva a kulturális modernizáció fönt említett tendenciáit és ellentmondásait. A művészeti hitelesség racionalizált értelmezéseinek vezérfonalán elindulva, bemutatom, hogy az Európában már a ’20-as években jelenlévő „kommersz” és „tiszta” művészet ellentétéről szóló jazzdiskurzusokban hogyan vált a rassz, valamint a „másság” kérdése az esztétikai ítéletek és kulturális olvasatok meghatározó elemévé. A jazz fekete gyökereit konzekvensen tagadó Original Dixieland Jazz Band és a feketék társadalmi emancipációja mellett elkötelezett Southern Syncopated Orchestra párhuzamos angliai recepciója, a magyar származású Kodály-tanítvány, Scheiber Mátyás iskola alapítási kísérleteivel kapcsolatos éles kritikák a weimari Németországban vagy az ultrakonzervatív jazzklub-alapító Hugues Panassié sarkos véleménye a „feketeség” és autentikus jazz kapcsolatáról meggyőzően illusztrálják, hogy a jazzt nem pusztán importálta Európa, de a műfaj lényegében disszeminációja során született meg. Ezzel összefüggésben, az előadás a mellett érvel, hogy az Észak-Amerika-centrikus, hagiografikus megközelítésekkel szemben a globális fókuszú történeti-szociológiai vizsgálódások árnyaltabb képet festenek a jazz kulturális jelentéseiről, következésképp, az „organikusan fejlődő”, nagy egyéniségeiket teljesítményeihez köthető kanonikus elbeszélések sokkal inkább a differenciált kultúratudományi megértés kerékkötőinek tekinthetők, semmint támpontjainak.

Az alábbi, rövidített és szerkesztett hangfelvétel Zipernovszky Kornél, a Jatakucs alapítójának bevezetőjével kezdődik, aki átadja a szót Havas Ádámnak. A referátumhoz a házigazdán kívül hozzászóltak Könyves-Tóth Zsuzsa és Vámos Eszter.

 

Podcastjaink publikálását az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program tette lehetővé.

 

Fotó: Youtube