fbpx

MAO plays the Music of Daniel Varga – Solar Crisis

2021. október 05.

Sokan az egyik legaktívabb és legmerészebben kísérletező zenekarnak tartják a Modern Art Orchestrát. Csakhogy már rég túl van a kísérletezések pályaszakaszán ez a formáció, a MAO természetes hitvallása a változatosság, a különféle zenei irányzatok felé mutatott érdeklődés. Egy nagyon színes, gazdagon rétegzett pályát mondhat magáénak az együttes, azzal, hogy big bandként valamit mindenképpen és szinte minden megnyilvánulásában őriz abból a hagyományos, nagyzenekari jazzből, aminek egyik legemblematikusabb alakja Stan Kenton volt. Azért juthat itt az ember eszébe mindenekelőtt Kenton, mert habitusában, a klasszikus és kortárs zene iránti vonzalmában és kompozícióinak logikájában talán épp az ő útjain kezdett járni megalakulásakor a MAO.

Ma már elmondható, hogy a klasszikusoktól, például Purcell-től kezdve a XX. századi szerzőkön, például Bartókon és Kodályon keresztül a modern jazz sokféle ága-bogáig, megannyi zenei világgal, illetve azok lenyomatával találkozhatunk az együttest hallgatva. A zenekar tagjai nemcsak nagyszerű muzsikusok, de kitűnő komponisták és nyilván nagyszerű hangszerelők is. A MAO legújabb, nemrég "megjelent" produkciója, a Solar Crisis is ezt bizonyítja. A csak digitálisan elérhető projekt hat felvételéből öt a szaxofonos Varga Dániel szerzeménye, egy pedig Harcsa Veronikáé, ezúttal ő a zenekar vendége. Tudni kell, a zenekar MAO Master Class nevű programjában fiatal, tehetséges muzsikusok képezhetik tovább magukat, főként olyanok, akiket érdekel a big band-, illetve a nagyzenekari jazz. Ebben a programban – ha úgy tetszik iskolában – pallérozódott Varga Dániel is, aki többször koncertezett már egyébként a MAO-val. Nyilván valamilyen értelemben már az együttes tagjának is tekinthető, befogadta őt a közösség. A zenekar szerzői lemezeket szokott megjelentetni fiatal muzsikusok, komponisták műveiből, és most, Varga Dánielre került a sor.    

Érdekes és izgalmas, hogy miként illeszkedik egymáshoz, illetve szintetizálódnak magasabb zenei minőséget alkotva a Solar Crisis felvételein a hagyományos big band játék, és a teljesen modern nagyzenekari jazz elemei, gondosan megkomponált részletekkel, kimunkált szerkezetekkel és frappáns rögtönzésekkel, adott esetben párhuzamos improvizációkkal. Fontos és nagyra értékelendő jelenség az, ahogy a témák és a rögtönzések kapcsolódnak egymáshoz. Pontosabban, ahogy kinőnek, kibomlanak a rögtönzések az adott témákból, a megírt és rögzített zenei passzusokból. Lehet, hogy belemagyarázás csupán, de azt hallani, hogy maga az adott rögtönzés sosem szakad el - még leglendületesebb, legemelkedettebb pillanataiban sem - az adott témától, tartja, őrzi a szám eredeti karakterét, atmoszféráját. És mindig nagyszerű pillanat az, amikor belép a zenei folyamatba Harcsa Veronika, mintegy visszaidézve azt a jazztörténeti korszakot, amikor egy big bandet el sem lehetett képzelni valamely nagyszerű énekes nélkül.

Erős és telt hangzás jellemzi a projektet. Ha az emóciók skáláján vizsgáljuk mindazt, amit hallunk, akkor pedig azt mondhatjuk, hogy a Solar Crisis - ha nem is komor-, de feltétlenül komoly hangulatú anyag. Amit tovább súlyosbít Ady Endre A föl-föl dobott kő című versének feldolgozása, Harcsa Veronika szuggesztív énekével.   

A komolyság abszolút illik a MAO profiljához. Hiszen olyan intézménnyé vált a zenekar, amely sokat tesz például a jazz népszerűsítésért az iskolákban is, segíti a műfaj talpon maradását a járványtól sújtott időszakokban és azok után, hogy csak egy-két dolgot említsünk a MAO sokféle társadalmi, kulturális szerepvállalásaiból.  

 

Track lista:

  1. Transpiration - Varga Dániel
  2. Under the Walls of Jericho - Varga Dániel
  3. Serge with Holy Scare - Harcsa Veronika
  4. Sinking - Varga Dániel
  5. Szomorúan Magyar - Ady Endre, Varga Dániel
  6. Solar Crisis - Varga Dániel

 

Közreműködnek: 

Modern Art Orchestra

Varga Dániel - altszaxofon, zeneszerzés

Cseke Gábor - rhodes,
Fekete-Kovács Kornél - szárnykürt
Korb Attila - harsona
Harcsa Veronika - ének,
Komjáti Áron - gitár, 
Ávéd János - tenor szax

 

  

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005