fbpx
Print this page

Interjú a Lamantin Jazz Fesztiválon is fellépő Brian Charette-tel

2021. szeptember 29.

Brian Charette jazz-zongorista, Hammond orgonista és zenei producer, a New York-i jazzélet kulcsfigurája lesz a vendége a Modern Art Orchestrának két alkalommal is októberben.

Brian Charette pont a lezárás előtti évben járt először és utoljára Magyarországon, egy fiatal zenekar meghívottjaként, a Budapest Jazz Clubban, ahol az Organism Trióval adott nagysikerű koncertet.

Október elején két koncerten is a MAO vendége lesz: az első a Lamantin Jazz Fesztivál Szombathelyen. Itt a Bartók teremben lép fel 18 órakor.

Brian Charette-et kérdeztem a big banddel közös koncertjükről.

  • MagyarJazz: Örülünk, hogy két év után ismét hallhatjuk Magyarországon! Milyen emléket őrzöl a legutóbbi budapesti koncerttel kapcsolatban? Sikerült kicsit körülnézni Budapesten?
  • Brian Charette: Imádtam a lakóházak közepén elterülő kerteket. Fantasztikus gulyást ettünk egy csodálatos kávézóban. A koncert telt házas volt, amit nagyon jól fogadott a közönség.

 

  • MagyarJazz: A Lamantin Jazz Fesztivál általában táborral és workshopokkal szokott megvalósulni. Úgy tudom, gyakori vendég vagy Prágában, ahol nyáron kurzusokat, workshopokat tartasz. Szerinted lenne rá mód, hogy egyik évben Szombathelyen is tartanál mesterkurzust?
  • Brian Charette: Természetesen, örülnék neki!

 

  • MagyarJazz: A MAO vezetőjét, Fekete-Kovács Kornélt már ismered, épp az előbb említett jazz workshopon találkoztatok. Azóta történt már együttműködés köztetek?
  • Brian Charette: Igen, Kornél is játszott velünk a Budapest Jazz Clubban. Körülbelül 8 éve ismerjük egymást.

 

  • MagyarJazz: Úgy tudom, magad is írsz kompozíciókat big bandre. Ezekből hallhat a magyar közönség is párat?
  • Brian Charette: Igen, hármat is fogunk játszani ezek közül a koncerteken.

 

  • MagyarJazz: Hogyan tudtok készülni a koncertekre?
  • Brian Charette: Az előkészítés legnagyobb részét az utazási papírok és a logisztika teszi ki. A zene a könnyű rész. Rengeteget tervezés folyik a koncertek megvalósítását illetően, főleg most.

  •  

  • MagyarJazz: A 2015-ös trió albumodon szerepel egy Hungarian Major című dal. Miért ez az elnevezése?
  • Brian Charette: A dallam a magyar Dúr hangsorból jön :)

 

  • MagyarJazz: Tavaly megjelent egy lemezed, a Like the Sun, amin elektronikát, dobgépet használsz, a számok között pedig van R&B, soul, pop hangzású is. Az idén megjelent Power from the Air című lemezedet viszont érdekes formációval vetted fel, Hammond orgona, fuvola, alt- és tenor szaxofon, valamint basszus klarinét és dob. Már a harmadik lemezed jelenik meg a sextett formációval, ami nagyon jó kritikát kapott. Következő albumodat milyen stílusban tervezed?
  • Brian Charette: A következő albumom egy nagyon hagyományos Hammond B3 kvartett lesz, amelyet Rudy Van Gelder stúdiójában rögzítünk, ahol az összes klasszikus Blue Note album készült.

 

  • MagyarJazz: Hogyan élted meg a pandémiát? A lezárások alatt felkérést kaptál a MAO-tól, hogy csatlakozz az Art of Virus Mit szóltál ehhez a vírushoz?
  • Brian Charette: Nagyon szomorú. NYC különösen ijesztő volt az első napokban. A feleségem, Melanie elakadt Berlinben, amikor a járatokat törölték. Nagyon furcsa időszak volt.
    Az Art of the Virus igazán érdekes koncepció volt Kornéltól. Minden zeneszerzőnek 8 ütemet kellett írnia, majd mindegyik két barátjának továbbadta, akik kiegészítették a kompozíciót. Érdekes volt hallani, hogy az egyes zeneszerzők hogyan használták fel a másoktól kapott munkát a saját részük kidolgozásához. Ez egy kollektív kompozíció és nagyon érdekes gondolat kísérlet.

 

  • MagyarJazz: A lezárások után még mindig adsz streaming koncertet. Miért tartottad meg ezt a kapcsolati formát a közönségeddel?
  • Brian Charette: A New York-i stúdiómban minden billentyűzet be van állítva. Szeretem, ahogy ott hangzik, az emberek pedig szeretik az élő közvetítéseket, így folytatom. Az út melletti szállodai szobákból is indítok streaming adást.

 

Október 2-án Szombathelyen hallható a Hammond orgonista Brian Charette a Modern Art Orchestrával, majd utánuk a Binder Quartet lemezbemutatója lesz hallható és a Bopcorn Quartet koncertjével zárul az idei Lamantin Fesztivál.

 

Aki nem tud 2-án Szombathelyen ott lenni, nekik Budapesten is van lehetőségük meghallgatni a különleges koncertet a BMC-ben másnap este 19:30-kor.

 

 

További információ:  http://www.lamantin.hu/?page_id=1326

https://bmc.hu/programok/modern-art-orchestra-feat-brian-charette-2021-10-03

Jegy: https://bmc.jegy.hu/program/modern-art-orchestra-feat-brian-charette-126453/741639

 

Fotó: Lamantin FB