fbpx

Befelé fordulunk / Nik Bärtsch – Entendre

2021. június 05.

Megint csak azzal a kérdéssel nézünk szembe, hogy mi a jazz, pontosabban mi az a zene, amit még ilyen-olyan jegyei alapján jazznek nevezhetünk. Nik Bärtsch új CD-je, az Entendre veti fel ezúttal a problémát – ha probléma ez egyáltalán.

Egy különleges szólólemezről van szó. Bärtsch, a svájci zongorista már maga is érdekes, mi több, különös személyiség. Filozófiát, nyelvészetet és zenetudományt hallgatott a zürichi egyetemen, amúgy pedig szívesen mélyül el a keleti kultúrák tanulmányozásában, engedi, hogy befolyásolják és formálják őt, illetve a gondolkodását ezek a spirituális birodalmak. Ha hinni lehet bizonyos forrásoknak, akkor Bärtsch aktívan hódol az aikido nevű japán harcművészetnek is, amely nemcsak a testtől, de a tudattól is komoly erőfeszítéseket kíván. Elemzők, kritikusok, szakírók sokféle meghatározással próbálták már a jobb megértés kedvéért valamilyen fiókba „gyömöszölni” Bärtsch zenéjét. Nem sok sikerrel. Azt, hogy ez a muzsika nem más, mint egyfajta „zen funky” tulajdonképpen, nyilván maguk sem gondolták komolyan. Talán akkor jártak a legközelebb az „igazsághoz”, amikor azt írták, hogy Bärtsch a legkülönfélébb, látszatra egymástól idegen zenei világok elemeit próbálja újra összegyúrni. Ha elfogadjuk azt a bartóki tételt, amely szerint létezett valaha egy egységes zenei őstenger, csak a kultúrák különböző fejlődési irányaival ez részekre szakadt, akkor azt kell mondanunk, hogy Bärtsch most épp az újraegyesítésen „dolgozik”.

Tényleg nagyon sok minden jelenik meg az Entendrén. Klasszikus zene, kortárs zene, jazz, és néha a rock hatásait is érezni, még ha áttételes formában is. Ettől a sokféleségtől függetlenül – vagy éppen ezzel együtt - a lemeznek, akárcsak Bärtsch felvételeinek általában, igen határozott, egyéni karaktere van. A svájci zongorista játékának talán egyik legfőbb jellegzetessége a zenei szűkszavúság. Sosem ragadtatja el magát, sosem akarja megmutatni milyen felkészült és virtuóz zongorista – ha tényleg virtuóz egyáltalán -, még a legemelkedettebb pillanatokban is erős önkontrol jellemzi azt, amit csinál. Ez perszer nem jelenti azt, hogy híján lenne kitűnő zenei ötleteknek. Csak már eleve olyan rendszerbe foglalja az ötleteit, amelyet szembeszökő fegyelem és átgondoltság jellemez.  

Kár lenne most azon vitatkozni, hogy mi a különbség a groove és a repetitív zene között. Sokak szerint semmi. Tény, hogy mindkettő lényege egy-egy zenei elem folyamatos ismételgetése. Az Entendre elegáns groove-okból, azok variálgatásából, továbbgondolásából és a mindezek fölé épített melodikus rögtönzésekből áll. Bärtsch néha lefog kézzel, vagy éppen megpendít néhány húrt a zongorában, ez is az eszköztárába tartozik, ez is kifejezési lehetőség számára. Lehetetlen, hogy ne ugorjék be ilyenkor az idősebb jazzkedvelőknek a „Koboz-zene” című kompozíció Szabados György, A Szent Főnixmadár dürrögései című szólólemezéről. Nemcsak Szabados preparált zongorájának jellegzetes tónusa miatt, de a sokszor felbukkanó, ritmikusan ismétlődő, perkusszív elemek, mondjuk úgy: a groove-ok okán is. Szabados hallatlan leleménnyel formálja át, illetve variálgatja ezeket az elemeket, és így tesz most Bärtsch is, bár ő több időt, többszöri ismétlődést hagy egy-egy groove-nak, mint ahogy tette azt Szabados. Csakhogy arra a dinamikus, erőtől duzzadó groove-olásra, amit a Koboz-zenében hallani, vagy amit például Joe Zawinultól ismerünk – ő egyszerűen csak groove zenekarnak nevezte együttesét, a Weather Reportot -, szóval azt a dinamikát az Entendrén ne keressük. Hangsúlyozottan elmélyült, tűnődő zene ez, szinte üvegszerűen átlátható, tiszta, egyértelmű szerkezettel. És kétségtelen, hogy a CD-n hallható anyag fölött ott lebeg a repetitív mesterek, például Steve Reich és Philip Glass, és úgy általában is a zenei minimalizmus szelleme.

Amúgy pedig különös jellemzője a lemeznek az, amiről a brit komponista, Michael Nyman fejtegetett évtizedekkel korábban. Azt mondta, hogy a minimalista zene hipnotikus hatással van a hallgatójára. Nos, Bärtsch-nél nem dőlünk hátra az analitikusok díványán, nem utazunk vissza előző életeinkbe, de az Entendre-ben tényleg van valamilyen megfoghatatlan erő, ami lelassítja, lecsendesíti, és kezdi befelé, önmaga spirituális világa felé fordítani az embert. Innen nézve talán tényleg mindegy, hogy jazz lemeznek tekintjük-e Bärtsch új CD-jét, vagy sem.

 

ECM/Hangvető, 2021

 

  1. Modul 58_12

  2. Modul 55

  3. Modul 26

  4. Modul 13

  5. Modul 5

  6. Déja-Vu, Vienna

 

Nik Bärtsch - zongora